| |

Az 1.800 fős település megközelíthető közúton: az M3-as autópályáról; vasúton: a Debrecen-Füzesabony vonalon.
Oklevelesen bizonyíthatóan csak a 19. század húszas-harmincas éveiben kezdték használni a Debrecen tulajdonában levő, a Hortobágy folyó melletti pusztabirtokok és legelők megjelölésére a Hortobágy-puszta gyűjtőnevet. Hortobágy a debreceni határ feldarabolásakor (1952) előbb Balmazújvároshoz került, majd 1966-ban önálló község lett. A fiatal település és környéke ma kiemelt idegenforgalmi központ (többnyire ide érkezik először a pusztára kíváncsi utazó, innen indul a Hortobágy nevezetességeinek, értékeinek felfedezésére).
Itt áll a Nagyhortobágyi csárda, s itt tartották századokon át a híres hídivásárokat is. Az idegenforgalmilag ismert település környékén jött létre 1973-ban az ország első nemzeti parkja. A puszta élővilága, a háborítatlan természet adta látnivalók évente mintegy 200.000 turistát vonzanak ide. A pusztai programokat Szentgyörgy naptól Szentmihály napig rendezik: sétakocsikázás, repülőgépes pusztabemutatás, csónakázás a Hortobágy folyón, horgászat. A védett természeti értékeket természetvédelmi túrák keretében mutatják be.
| |
Térképek
Képek
| |