Az 55.000 lakosú várost az M1-es autópályán, valamint a 84-es és a 85-ös úton, illetve vasúton a Budapest - Győr - Sopron és a Szombathely - Sopron vonal lehet elérni.

Már évezredekkel ezelőtt lakott hely volt a város területe és vidéke. Az időszámítás kezdetén rómaiak szállták meg. A honfoglaló magyarok a 9. században jelentek meg a területen. A 11. században a régi római város helyén, annak köveit felhasználva alakult ki a királyi vármegye első emberének, a várispánnak a székhelye. Elnevezését minden bizonnyal első ispánjáról, Suprunról kapta. A 16.-17. század a céhek virágkorának számított, a lakosság megsokszorozódott. A 18. század végére Sopron elvesztette korábbi jelentőségét, de a művelődés és kultúra terén továbbra is az elsők között maradt. A 18. század közepétől (az országban másodikként) volt állandó kőszínháza. 1867-ben megalakították a Városi Múzeumot. Az 1920-as évek elejére megváltozott a település jellege: iskola- és üdülőváros lett. Az első világháború után népszavazással döntött a lakosság arról, hogy a trianoni határok szerint is Magyarországhoz akar tartozni (ekkor kapta a Hűség Városa nevet).

Sopron Magyarország műemlékekben egyik leggazdagabb városa. Ebben a hangulatos városban sok minden megtalálható, ami vonzerőt jelent: a történelmi belváros hangulatos utcái, középkori építészeti ritkaságai, történelmi emlékei. A városa élénk, pezsgő életet él. Minden évben megrendezik a Soproni Ünnepi Heteket. A Tavaszi Napok, a szakmai kiállítások sora, a Soproni Borünnep, a Páneurópai-megemlékezések, és megannyi rendezvény további színvonalas kiegészítése Sopron turisztikai kínálatának. Természeti környezete, alpesi levegője, az erdős hegyoldalak sétaútjai, kilátói, forrásai Sopront valóban Magyarország egyik legszebb, legkellemesebb üdülőhelyévé teszik. A Lővérek, a várostól délre eső dombvidék, Sopron legszebb üdülőnegyede. További vonzerőt jelentenek a Soproni borvidék minőségi borai.

 

Térképek




Képek