| |

A 340 lakosú település megközelíthető a Balaton északi partján haladó 71-es úton, vagy vonattal a Székesfehérvár-Tapolca vonalon.
Nevét valószínűleg a királyi udvarnokokról kapta. Az 1093. évi első okleveles említésekor mint Oduory szerepel. Az itteni birtok a tihanyi apátságé, majd a leveldi karthauziaké, végül a veszprémi püspökségé egészen a XX. századig. A Fürdő Egyesület 1926-30 között önerőből megépítette a strandot, és ezzel megindította a község vendégforgalmát.
A községben két strand, Fövenyesen hajóállomás és kertmozi, Udvariban lovasiskola, a szőlőhegyeken pedig számos hangulatos borház és csárda várja az üdülőket. A 71-es főúttól keskeny aszfaltút kanyarog a Balaton-felvidék szívébe, a Vászolyi-medencébe. Ez az út jó kiindulási pontja kerékpáros kirándulásoknak is, százéves, óriás fák között, védett ősbükkösön vezet keresztül. Az út mellett borókást, cseres-tölgyes erdőt, szőlőhegyeket is láthatunk, visszatekintve pedig széles panoráma nyílik a Balatonra és Tihanyra. Balatonudvari egyik kiemelt idegenforgalmi beruházása a nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas 18-lyukú golfpálya.
Ha a faluban sétálunk, több gyönyörű, régi házat láthatunk, még a jellegzetes közép-dunántúli füstös házakból is maradt fenn. Tipikus az oromzatos homlokzat is a Kerkápoly utca több épületén.
| |
Térképek
Képek
| |