| |

A Badacsony lábánál fekvő, 2500 lakosú települést a 71-es főútvonalon lehet megközelíteni. Vasúton a Tapolca-Székesfehérvár-Budapest vonalon érhető el. Kikötőjébe hajóval is érkezhetünk.
Cserépmaradványok bizonyítják, hogy a hegy oldalában már az őskorban is település volt, a kelták nyomait sírhelyek jelzik. A rómaiak emlékét zöldellő szőlők és hajdani római pincékre épült présházak oldalán burjánzó fügebokrok jelzik. Az emberek főként szőlőművelésből és halászatból éltek. A XVIII. században vált igazán ismertté Badacsony.
A szőlőtelepítéssel, a pincék és borházak építésével aranykorát élte e Balaton-felvidéki táj. Az itt élők és ide kötődő emberek hegyközségekbe tömörültek. A település a XX. század elején a Bazaltbánya Rt. működésével fejlődésnek indult. Az itt élők száma megduplázódott a század közepére. Ugyanebben az időben a szabadidő eltöltése jelentős társadalmi mozgalommá vált. Szállók és panziók épültek a Borházak mellett.
Az elragadó szépségű környezet évente mintegy kétmillió turistát késztet arra, hogy e vidéket felkeresse. A hegycsoport legdélibb, legnagyobb tömegű tagja a Badacsony, amely félszigetként nyomul a tó medrébe. A révnél áll a híres festőművész, Egry József nyaralója; a "Balaton szerelmesének" háza ma emlékmúzeum. A hegy alakja és geológiai emléke világosan mutatja a vulkanikus hegyek kialakulásának menetét.
A felső "bazalt-sapka" megvédte az alatta lévő lágy, üledékes részeket a szél és a víz hatásától, így a hegynek csak a környezete kopott az évmilliók során. Ezek alatt, a termékeny üledékes talajon díszlenek a híres badacsonyi szőlőskertek. A hajóállomástól aszfaltozott úton érhetjük el a Kisfaludy-házat és alatta a költő feleségének, Szegedy Rózának présházát és lakóépületét. A tornácos, nádtetős épület emeletén irodalmi emlékkiállítás látható. A Kisfaludy-házból már meredek turistaösvény vezet a Kisfaludy-kilátóba (437 m). A hegy platóját érdemes körbejárni, a nyugati oldalon a Bujdosók-lépcsője vezet le a partra.
A badacsonyi nyár és ősz programkínálata rendkívül gazdag. Kiemelkedő esemény az augusztus első hétvégéjén megrendezett Badacsonyi Búcsú és Népművészeti Vásár, valamint a Badacsonyi Szüret, amely szeptember közepén látványos felvonulásával az országos rendezvények sorába tartozik. A kétnapos program részei a kirakodóvásár, a tűzijáték és a szüreti bál. Borhéten borász szakemberekkel népesül be a település.
| |
Térképek
Képek
| |