Az Istriai-félsziget csücskén fekvő város, nevét a görög Pola elnevezésből kapta. A város és környéke az i.e. II. században, Augustus császár alatt vált római gyarmattá. Ebből, az úgynevezett aranykorból származnak, a városban ma is megtekinthető műemlékek (Augustus császár szentélye, a Herkules és Aranykapuk), amelyek közül az egykoron közvetlenül a tengerparton fekvő amfiteátrum a legmonumentálisabb. Napjainkra a város a környező üdülőövezetek és a térség fő idegenforgalmi központjává vált.
Tengerpartja általában kiépített sziklás, kavicsos.

Látványosságok:

Amfiteátrum: Az első században Augustus korában emelhették, majd később a Flaviusok idején bővítették. Fénykorában akár 30 000, szórakozni vágyó polgárt is be tudott fogadni. Az elliptikus alaprajzú amfiteátrum hosszabbik tengelye 132,45 méter a rövidebb 105,10 méter.

Régészeti Múzeum: A múzeumba a 2. században épült kettősívű Porta Geminánál juthatunk be. A városfal másik kapuját Herkulesről nevezték el. A múzeumban a városban talált illír és római emlékeket mutatnak be.

Sergius diadalíve: Időszámításunk előtt 27-ben épült Cnejus Sergius rokonának, Lucius Sergius Lepidusnak, a 29. légió parancsnokának tiszteletére.

Ferencesek temploma: 1314-ben épült templom belső részének legszebb emléke a gyönyörű, 15. századi késő gótikus szárnyas oltár.

Augustus-templom: Az 1. században épült korinthoszi oszlopos kegyhely jó állapotban maradt meg.

Városháza: A Diana-templom romjaira épült. 1296-os építése után többször átépítették.

Mária mennybemenetele-katedrális: A templom szentélyében fennmaradtak az 5-6. századi mozaikok.

Citadella: A 17. századi fellegvárban a Történelmi Múzeum elsősorban a pulai tengerészeti múltról közöl emlékeket.

 

Térkép


Pula belvárosa

Pula

Képek a városról